Az a bizonyos első pár másodperc, remeg a lábad, izzad a tenyered, a gyomrod megrezzen :) Elkezd viszketni az orrod, összevesznek a fogaid a nyelveddel... Egyszerre mondanád az első és az utolsó mondatod, eszedbe jut, hogy mit csináltál tegnap, hogy lennie kéne benne egy poénnak, egy komoly gondolatnak, egy kis szünetnek, hogy figyeljenek.
De még mindig nem kezdted el, ok... A szünet akkor letudva, a figyelem a tetőfokára hág, már a szíved is dobog, ver, lüktet.
Aztán körbenézel és elkezded...
Ez-az megvan beszélsz, haladunk! Mit is akartam ebből kihozni, hogyan mentem meg. Mindegy is nem köhögnek az a lényeg, mindjárt itt a vége zöld lap, sárga... Túl vagyunk a nehezén, le kéne zárni, de hogyan. Kerekítsd le a gondolataidat, mondja a trainer, ok kösz...
Zárás, legyen kitekintés, csavar, fordulat, gondolkodjanak el rajta, de azért ne felejtsenek el tapsolni
Ezaz, végeztél, meglett a hatásszünet, tapsolnak, mosolyognak, keresik a tekinteted, túlélted!!
Most akkor le kell menni a bizalom színpadáról?!?!
Ne már! :)
Maradni akarok, imádom ezt az érzést!!
De csak annyit mondasz, hogy: Köszönöm! :)