top of page

Együtt a siker útján!

A kreativitás és a technológia összefogása a marketingterületén.


A kreativitás és a technológia magas szintű együttműködésével, két vállalkozás szellemi erőinek egyesítésével biztosítunk új reklámozási lehetőségeket.



Nagy Szabolccsal a BFS Média alapítójával "Együtt a siker útján!" szlogennel hatékony digitális marketing megoldásokat tudunk kínálni. Elsősorban kis és közép vállalkozások számára, mellyel megteremthetik vagy megerősíthetik online jelenlétüket.



"Ezáltal könnyebben lesznek képesek válsággal, vagy iparági nehézségekkel szembenézni."



Közösen valljuk, hogy a legnagyobb érték a tudás, ezért döntöttünk úgy, hogy meglévő ismereteinket egyesítjük. A Peter's Film&Marketing Kft végzi a kreatív és stratégiai tervezést és kivitelezést, a vizuális megjelenéseket, míg a BSF Média teszi prémium minőségben láthatóvá és elemezhetővé a promóciós kampányokat.

Nagy Szabolcs:


"A két terület nem létezik egymás nélkül."


Így kézenfekvő volt az erőforrásaink egyesítése. A magas szintű technológia kézen fogja az ötletet, a kreativitást, az elképzelések képi megjelenítését, így jelentős számú felhasználóhoz tud eljutni a megrendelő üzenete.



Szirányi Péter:


Együttműködésünk alapja, hogy a KKV szektorban egyszerűen nem éri meg a marketing szakma minden egyes szakterületére külön embert foglalkoztatni egy középvállalkozásnak. Erre csak egy nagyvállalkozásnak van lehetősége és forrása. A kis- és középvállalkozások úgy juthatnak prémium szolgáltatásokhoz, ha a kommunikációs és marketing tevékenységeiket stratégiai partnerre bízzák. Aki minden kihívás esetében a legkiválóbb szolgáltatókkal működik együtt, így nyújtva a legmagasabb szintű szolgáltatást.


Ma már olyan mértékben specializálódott a reklám- és marketing szakma, hogy érdemes valamennyi alkotóeleméhez nagy tapasztalattal és tudással rendelkező szakembert rendelni. A piaci folyamatok azt mutatják, hogy az online megjelenés, a digitalizáció a kommunikációban is egyre nagyobb teret nyer. A kis- és középvállalkozások, ha fejlődni szeretnének maradni, szinte kötelező erre a tevékenységre a korábbinál jobban fókuszálni.


A felmérések szerint a fogyasztók ~94%-a a Google böngésző vagy Térkép segítségével keresi a számára szükséges termékeket és szolgáltatásokat. Ami azt jelenti, hogy aki szeretné, hogy rátaláljanak a leendő vevői, annak elengedhetetlenül fontos az online térben való kiváló jelenlét. Valamint az első találatok között való megjelenés.


Nagy Szabolcs:


Az online felületek eddig is dinamikusan növekvő térnyerését tovább gyorsította a Covid-19 járvány és annak utóhatásai, amelyek még évekig elkísérik vállalkozásainkat.


A Peter's Film&Marketing és a BSF Média együttműködésének célja olyan lehetőségek biztosítása, olyan reklám és marketing csomagok összeállítása, amelyek egy újabb hullám, egy újabb válsághelyzet esetén is stabilabbá, ellenállóvá teszik a megrendelők vállalkozását.



Szirányi Péter:


Több mint tíz éve foglalkozom marketinggel, anno amikor az ügynökséget indítottam magam is óvatos voltam, de az eredmények hamar igazolták a költségeket.

Első kézből tudom, hogy a cégek, cégvezetők részéről szükséges bizonyos bátorság és nyitottság ahhoz, hogy a nyilvánosság elé álljanak a termékeikkel, szolgáltatásaikkal.


Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy igenis érdemes elindulni a tudatos ügyfélszerzés útján. Kicsiben tévedni és új dolgokat kipróbálni a fejlődés része, ennek a kockázata mindig is fennáll, de egy stratégiai partnerrel ennek az esélye minimálisra csökkenthető.


"Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti időszakban, piackutatás vagy konkurencia elemzés nélkül senki sem tudja mi lesz az ami biztosan működni fog."


Nagy Szabolcs:


Szerencsére a következetes online jelenlét és a hirdetések, hatalmas adatbázist hoznak létre melynek segítségével "just in time" döntéseket képes hozni egy ügyvezető vagy márkamenedzser. A marketingmunka hátterét biztosító monitoring technológia nagy segítséget jelent a döntések meghozatalában. A megjelenések fogadtatását illetően ma már szinte mindent képesek vagyunk mérni, utánkövetni.

A vállalkozóknak már nem kell pusztán a megérzéseikre, vagy pletykákra alapozva üzleti döntéseket hozni, hiszen konkrét adatokkal, megtérülési és népszerűségi mutatókkal tudjuk támogatni őket a kiváló üzleti döntések meghozatalában.


Válságálló marketing megoldások helyből, helyieknek - ez a gondolat jelenti annak a most induló munkának az alapját, melyre a két cég a közös jövőjét építeni fogja.


A régió kis és-középvállalkozásainak együtt kínálunk olyan korszerű, költséghatékony módszereket, melyekkel azok tovább erősíthetik piaci pozíciójukat, és a digitális világban is képesek lesznek megőrizni versenyképességüket. Ismerje meg vállalkozásainkat: bsfmedia.hu


Vagy kérjen személyre szabott tanácsadást, mely során kézzel fogható megoldást kap vállalkozása fejlesztésében.

253 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page